Ahány ember, annyi féle – halljuk gyakran. És ez az életmódunkra, étkezésünkre is igaz, ezért személyre szabott, típusunknak megfelelő táplálkozásra van szükségünk. Még az is csak ránk jellemző, hogy milyen módon raktározza el szervezetünk a salakanyagokat. Ezért hát a fogyásnak és a salaktalanításnak személyre szabottnak kell lennie…

A natúrmedicinában jártas szakemberek egy része gyakran használja a betegségek és a kezelések megállapításánál az ősi típustant: levegő, tűz, víz és föld. A négy elem típustanát több mint kétezer ötszáz évvel ezelőtt vezette be az ősi Egyiptomban Hermész Triszmegisztosz. Hippokratész nyomán a legtöbb orvos elfogadta és használta a közép- és újkor során véig. A természettudomány és a modern tudományos orvoslás fejlődése során sajnos háttérbe szorultak az efféle tradicionális rendszerek, a natúrmedicinában viszont mindmáig fönnmaradtak. Ez a típustan még ma is jól működik és igen hatásos, ráadásul egyszerűen tanulmányozható.

Érdekes tények az elsavasodás -ról

A négy elem és az ayurvéda három dósája:

  • A Triszmegisztoszi 4 fő elem: Levegő, Tűz, Víz, Föld
  • Az ayurvéda dosái: Vata (levegő a térben), Pitta (tűz a vízben), Kapha (víz és föld)

 

Ki mire hajlamos?

  • a levegő-típust elsősorban a kiszáradás fenyegeti
  • a tűz-típus a leginkább hajlamos az erős túlsavasodásra
  • a víz-típus leginkább elnyálkásodásra és vízraktározásra hajlik
  • a föld-típus klasszikus problémája az elsalakosodás

A Triszmegisztoszi 4 fő elem jellemzői

Hermész Triszmegisztosz szerint tehát négy emberi alaptípust különböztetünk meg:

  • A levegő-típus erősen kötődik a mentális szférához. A levegő-emberek kiválóak a gondolkodásban, írásban, olvasásban, beszédben, általában véve a kommunikációban. Szívesen gyűjtenek maguk köré társaságot, örülnek a kölcsönös szellemi stimulálásnak. Tudásukat szívesen közlik másokkal, igen jó tárgyalópartnerek, békeszerzők, kiegyenlítők, diplomaták. A levegő-típus igen hajlamos az idegességre.
  • A tűz-típus különösen akaraterejével tűnik ki. Ebbe a típusba tartoznak a nagy kezdeményzők, a nagyratörő tervek szószólói. Nagyszabású látomásaik vannak a jövőről, s eszméikkel másokat is föllelkesítenek. A kitartás azonban nem erősségük, az a föld-típus erénye.
  • A föld-típus kitartó és cselekvő, mindig a gyakorlati eredmény érdekli. Jellemző kérdése: „Hova vezet ez az egész, és vajon megéri-e, hogy beszálljak?” Szívesen alkalmazkodik szabályokhoz, nagyra becsüli a biztonságot és a kézzelfogható dolgokat. Két lábbal áll a földön. Szilárd jellemű és felelősségteljes.
  • A víz-típus elsősorban érzelmeiből él. A nagy vállalkozásokban az atmoszféra, a környezet, a hangulat érdekli. Az ilyen ember együttérző, melegszívű, védelmező, gondoskodó. Érzelemvilágát teljes mélységében szeretné kiélni, vágya, hogy a szeretett emberekkel eggyé olvadjon. Rendkívül sokat jelent számára a család, a gyerek, ez a típus a legtermékenyebb és leghosszabb életű, és különösen fontos helyet foglal el életében a szexualitás.

A levegő típus jellemzői

A négy alaptípus látványosan elkülönül a salakosodás módjában is. Ezért aztán a salaktalanító és testsúlyszabályozó kúrák nem alkalmazhatók mindenkire egyforma hatással.

A levegő-típus emésztőereje rendkívül változó, nagyban függ a személy pillanatnyi idegállapotától. Olykor kitűnő a székletük és a vasat is megemésztik, máskor pedig, hiába eszik ugyanazt, a táplálék hosszasan pang a gyomrukban, bélrendszerük renyhe, és székrekedésre, fölfúvódásra hajlamos. Az ideges hasmenéssel váltakozó szorulás jellemző a levegő-típusra, oka, hogy egész emésztése erősen függ idegállapotától és hangulatától. A levegő-típus fölöttébb fogékony a stresszre. Ez a típus természettől fogva vékony, sovány, kevésbé hajlamos a hízásra, mint a víz- és föld-típus. Ödémaképződésre nem annyira hajlamos. De túlsúly nélkül is elsalakosodhatnak, túlsavasodhatnak szövetei. A zsír, a salakanyag „letokoltan” raktározódnak el szervezetében, s ez akadályozza a rendes működést. Különösen érintettek e folyamatban az idegek. A levegő-típust gyakran megkínzó nehézfém-mérgezés a kötőszövet mellett jellemzően a gerincvelőt, az idegeket és az agyat használja lerakódási helyül.

Arról is fölismerhetjük a levegő-típust, hogy „szárazságra” hajlamos és fázékony. Kiszáradási hajlama legjobban a nyálkahártyákat és a bőrt fenyegeti. Gyakori nála a száraz, ráncos, korpás bőr, jellemző a kiszáradt, irritált nyálkahártya, a fölfúvódás és a székrekedés. A béltisztító program nagyon legyöngítheti, ezért ennek a típusnak csak hosszabb időre elosztott, kímélő programot javasolhatunk.

Salaktalanításkor nem csak arra van szüksége, hogy a jelenlévő salakanyagtól megszabaduljon. A folyamat közben rendkívül fontos, hogy elegendő meleget kapjon, érzelmi értelemben is, de elsősorban testi, fizikai értelemben. Ennek a típusnak nagyon fontosak a táplálkozást kiegészítő anyagok, mivel igen könnyen kimerül.

Különlegesen sok folyadékra van szüksége, fontos, hogy igen sokat igyon, és ne csak a salaktalanító kúra alatt. Legjobb, ha forró vagy meleg vizet fogyaszt.

A tűz típus jellemzői

A tűz-típus száraz és forró. Az emésztés tüze az élelmiszert tápanyaggá és hulladékká alakítja, stimulálja az anyagcserét, „fölemészti”, lebontja a lerakódásokat, más szóval salaktalanít és méregtelenít. Az emésztés és méregtelenítés szempontjából ezért a tűz-típus előnyben van a többivel szemben. A tüzet ősidők óta tisztító elemként tartják számon. Ismeretesek vallási tűzszertartások, melyeket a rituális megtisztulás érdekében végeznek. Ilyen például a tömjénégetés is.

A tűz-típus, ha túlerőre kap benne a tűz-elem, hajlamos lesz a rendkívül gyors és intenzív emésztésre, a túlságosan gyors és felületes átfutásra. Hasmenésre hajlamos, a táplálékból a kelleténél kevesebb tápanyagot von ki, s ez vékonybél-panaszokhoz, gyulladásokhoz vezet.

A tűz-típus fokozottan hajlik a savak elraktározására, például a bőr alatti kötőszövetekben könnyen fölhalmozódik nála a húgysav.

A tűz-típusnak megvan a saját elképzelése arról, hogyan is kellene táplálkozni. Gyakori közöttük a macho-természetű férfi, aki különösen sokat ad férfiasságára és akaraterejére. Az ilyen ember, már csak presztízs-okokból is rengeteg állati eredetű terméket fogyaszt, főként húst, mivel a vegetárius táplálkozást puhány, nőies, férfihoz nem illő dolognak tartja. Táplálkozása tehát túlnyomóan savképző jellegű, emiatt a szervezet egy idő után nem bír tovább a fölhalmozódott savval. Az egyoldalú táplálkozás tehát túlsavasodáshoz vezet.

A tűz-típusra jellemző még a kiszáradásra való hajlam is, mivel eleme természet szerint a forróság.

A levegő- és a tűz-típus egyaránt hajlamos rá, hogy kimerítse tartalékait. Mindkettejüknél a lebontó anyagcsere van túlsúlyban. Ha tehát e két típusnak kell salaktalanító kúrát javasolnunk, nem ajánlhatunk olyan módszert, amely csak lebontásra, kihajtásra, tisztításra és salaktalanításra irányul. Tápláló hatással is kell bírnia a kúrának, különben a páciens hamar kimerül, ideges lesz, és ettől már csak az evésre bír gondolni. Különösképp a tűz-típus alkalmatlan a hosszas böjtölésre. Igen sok folyadékra van szüksége – inkább tiszta vízre.

A tűz-típus természettől fogva duzzad az energiától. Lendületes, lelkesedő alkat, általában nagyon eleven, életerős. Gyönge oldala viszont, hogy azt hiszi magáról, mindenre képes és mindent kibír. Szervezete valóban hihetetlen sokat elvisel, méghozzá éveken át, anélkül, hogy bármit is megérezne. Gyakran halljuk tőlük: „Ó, én a vasszöget is megemésztem, sosincsenek gondjaim”: Csakhogy a tűz-típusú szervezet nem azért bír el mindent, mintha az olyan jót tenne neki, hanem inkább azért, mert nem elég érzékeny – esetleg nem eléggé figyel – rá, és ezért nem jelez időben, hogy valahol nem stimmel valami. A tűz-típus tehát rettenetesen túlterheli a szervezetét, anélkül, hogy akár csak sejtené. Egy szép nap aztán rajtaütésszerűen leteríti valami betegség, és mindenki álmélkodik, hisz az érintett világéletében makkegészséges volt.

A víz-típus jellemzői

A víz-típus nedves, hideg, nehezen jellemezhető. Emésztése lassú, gyönge, más szóval az ilyen emberek a leggazdaságosabb táplálékföldolgozók, akik alig esznek, mégis híznak. Szervezetük mindent fölvesz, a haszontalan anyagok kiválasztása viszont annál lassabban megy. Emiatt jó, ha a víz-típus emésztését erős fűszerekkel serkenti, és emésztőszerveit keserű anyagokkal tisztítja, mivel csak így lesz elég aktív a kiválasztása.

A víz-típus különösen hajlamos az elnyálkásodásra. Vigyáznia kellene az állati termékekkel, legelsősorban a tejjel és termékeivel, de a gabonával és kenyérfélével is. Szervezetében könnyen halmoz föl vizet, éppen ezért még gyorsabban elhízik. Igen nehezen tud megbirkózni túlsúlyával, mert nem elég erős az emésztés tüze, s nem választ ki minden haszontalan anyagot. Az emésztést az erős fűszereken kívül elsősorban mozgással lehet serkenteni; ám a víz-típus inkább lustálkodni szeret.

A föld-típus jellemzői

A föld-típus nehéz, száraz és hideg. Emésztése nehézkes, lassú. Különösen hajlamos az elsalakosodásra, tehát az ásványi anyagok, kristályok, nehézfémek, környezeti mérgek, gyógyszermaradványok és hasonlók fölhalmozására. Ezek a lerakódások aztán igen gyakran vezetnek székrekedéshez és más fajtájú „dugulásokhoz” is, elsősorban a vérerekben (trombózis). A vérnyomás megemelkedik, a szívre túlságos megerőltetés hárul, és emiatt súlyos szívbetegségek alakulhatnak ki. A föld-típusú emberek általában materialisták, anyagiasak, s igencsak nehezükre esik az elengedés. Fenyegetést éreznek minden új helyzetben, szoronganak tőle. Az életben egyik legfontosabb feladatuk az elengedés megtanulása.

 A föld-típus csak úgy salaktalaníthat, ha igen sokat iszik, sokat mozog – lehetőleg játékos formában –, erős fűszereket használ, s megtanul valami rugalmasabb alapbeállítottságot, materializmusát kissé föllazítja, hogy fogékonyabb legyen a szellemi tapasztalatok iránt is. A föld-típus igen hajlamos rá, hogy régi bélsár-maradványokat halmozzon föl az emésztőszerveiben, s azt akár évtizedeken át is magával cipelje. Intenzív béltisztítás és böjtkúra nélkül nemigen érheti el célját.

dr. Balaicza Erika
Belgyógyász főorvos
Biológiai daganatkezelés, vitamininfúziók,
immunerősítés, allergiák és intoleranciák,
Lyme-kór, emésztési zavarok… kezelése
Tel: 06/20-588-28-10
Tel: 06/70-422-44-39
Online bejelentkezéshez kattintson ide
www.balaicza.hu
dr.balaicza@gmail.com
Kövesse írásaimat a Facebookon is!