Sokféle módszerről lehet olvasni, hallani a kullancsok eltávolítása kapcsán. Ezek közül sajnos több is hibás, hiszen a kullancs fuldoklása (olajjal, zsírral történő bekenése) vagy összenyomása során sok kórokozó kerülhet a vérbe az állat nyálmirigyéből, gyomrából.

A kullancseltávolítására legjobb az erre kapható csipesz. Létezik egy speciális kanál is, (ám ez nekem nem vált be, mert túl vastag, nem fér rendesen a kicsi kullancs alá…)

Menete:

  1. Fertőtlenítsük a kullancs kiszedő csipeszt.
  2. A csipesszel a kullancsot a lehető legkevesebbet piszkáljuk, és véletlenül se nyomjuk meg. Válasszuk szét a környező haj-és szőrszálakat, majd kicsit húzzuk meg a bőrt.
  3. A kullancsot a feji részénél, a bőrhöz legközelebb fogjuk meg.
  4. Húzzuk felfelé óvatosan, de határozott mozdulattal, úgy, hogy a bőr is szépen felemelkedjen. Ekkor a kullancs a húzás hatására elengedi a bőrt.
  5. Ha így is makacsul kapaszkodik, akkor se tekergessük, és semmiképp ne nyomjuk meg a testét! Elengedés nélkül finoman húzzuk tovább.
  6. Ha végre sikerült kiszedni, akkor fertőtlenítsük a csípés helyét, majd a kezünket is, sőt ne felejtsük el csipesz fertőtlenítését sem!
  7. A kullancsot ne semmisítsük meg, hanem tegyük egy műanyag, biztosan záródó fiolába, és vigyük el laborba, ahol megvizsgálhatják, hogy fertőzött volt-e? Ennek eredménye nagyjából 10-14 nap alatt van meg.
  8. Ha kiderül, hogy a kullancs Borreliás volt, akkor érdemes rendkívül résen lenni, figyelni, hogy nem jelenik meg a hazai ellenanyag-kimutathatóság ideje előtt (6-8 hét) bármilyen szokatlan tünet. Pl. típusos bőrpír, fáradékonyság, fejfájás, izomfájdalom, ínfájdalom, köhögés, szemgyulladás, hólyaghurut, láz, hőemelkedés… Ezek ugyanis mind annak lehetnek jelei, hogy ha nem is pont Borreliát, de valamilyen más kórokozót sikerült mégis bejuttatnia a kullancsnak a vérünkbe.
  9. Aki nem akarja kivárni a 6-8 hetet és bizonytalan, hogy esetleg felmerülős panaszainak lehet-e köze a kullancshoz, az már korábban is elvégeztethet Elispot és CD3/CD54 vizsgálatot. Ám ez hazánkban még nem elérhető a laboratóriumokban.

Hasznos tanácsok

  • Minden erdőn, mezőn tett kirándulás és túra után otthon azonnal tüzetes testvizitet kell végezzen az egész család. Ha valahol kullancsot találnánk, azonnal távolítsuk el, mert a kórokozók vérbe történő bejutása a csípést, bőrbe hatolást követően akár már pár óra múlva is megtörténhet! Ha a kullancs fertőzött és már legalább 24 órán át volt a bőrben, majdnem teljesen biztos, hogy belénk fecskendezte a kórokozókat. Ezért semmiképpen se várjunk az eltávolítással, vagy hogy majd magától kiesik!
  • Amikor nincs kéznél kullancscsipesz, egy szál cérnával is eltávolítjuk a kullancsot. Ennek előnye, hogy bármilyen ruhából kihúzható. Tekerjük a cérnát óvatosan a kullancs köré (kicsit távolabb tőle), majd a cérnaszál hurkoljuk össze úgy, hogy az a kullancs fejét a bőrnél megfogja. Majd a cérnával óvatosan húzzuk felfelé a vérszívót. Minden esetben fokozott figyelmet fordítsunk a fertőtlenítésre!
  • Túrázást, szabadban tett sétát követően mindig zuhanyozzunk le, a ruhánkat pedig tegyük egy légmentesen záródó műanyag zsákba pár napra, hogy a kullancsok elpusztuljanak. Sajnos a kullancsok még a mosógépben történő tisztítást és centrifugálást is túlélik. Pár nap elteltével alaposan rázzuk ki a ruhákat, majd mossuk ki őket.
  • Nem kell megijedni, ha a kullancs feje beszakad (ez még mindig jobb, mintha az egész kullancs a bőrben maradna, vagy a potrohából a béltartalom visszakerülne a sebbe). A fejrész pár nap alatt kilökődik, bár érdemes szemmel tartani a sebet, mert kisebb fertőzések, esetleg gyulladás felléphet.
  • A kullancsok észlelésének legbiztosabb módja, ha egyik hozzátartozónk alaposan átnézi minden testrészünket.

Figyelem!

  • A kullancs fejét nem szabad csavargatni, mert ilyenkor a kullancs megijed, és visszaöklendezi a testünkbe a béltartalmát, ezzel pedig a fertőzés esélyét növeljük! A kullancs feje ráadásul így szakad be a legkönnyebben.
  • Kiszedés előtt vagy közben tilos bármilyen kenőcsöt vagy folyadékot (ecetet, olajt) a kullancsra vagy köré kenni, mert ekkor a vérszívó fuldokolni és öklendezni kezd, és ezzel növeli a fertőzésveszélyt.
  • Tilos a kullancsot a testénél (a potrohánál) megfogni, megnyomni.
  • A kullancsot nem lehet a sebből „kicsalogatni” a megnyálazott gyufával. A kullancs egyáltalán nem szereti a foszfort, ráadásul a mai gyufák többségéhez már nem is ezt a vegyületet használják.
  • A fertőző kórokozók átadása miatt ugyanis rendkívül fontos a gyors eltávolítás. Ezért a kullancs észlelése után azonnal próbálkozzunk meg mi magunk a kullancs eltávolításával a fentiek szerint, és orvoshoz csak akkor forduljunk, ha azonnal bejutunk hozzá.
  • Azonnal forduljunk orvoshoz, ha a kullancscsípést követő 1 hónapon belül láz, influenzához hasonló tünetek (hidegrázás, fejfájás, gyengeség, izomfájdalom vagy hányás, hányinger), esetleg a csípés helye körül kokárdához hasonló, belül világosabb, kívül élénkebb piros folt, kiütés jelentkezik!
  • Mindenképpen menjünk orvoshoz, ha terhes nőt ért a kullancscsípés!

Dr. Balaicza Erika

KULLANCSCSÍPÉS OKOZTA PROBLÉMÁK KOMPLEX DIAGNOSZTIKÁJA ÉS TERÁPIÁJA: 20/588-28-10
www.balaicza.hu

dr. Balaicza Erika
Belgyógyász főorvos
Biológiai daganatkezelés, vitamininfúziók,
immunerősítés, allergiák és intoleranciák,
Lyme-kór, emésztési zavarok… kezelése
Tel: 06/20-588-28-10
Tel: 06/70-422-44-39
Online bejelentkezéshez kattintson ide
www.balaicza.hu
dr.balaicza@gmail.com
Kövesse írásaimat a Facebookon is!