Az utóbbi időben feltűnően sokat görcsöl a lábikrám, főleg este, de sport közben is. Pár dolgot megpróbáltam már, de érdekelne, hogy mi okozhatja, és mivel védhetném ki.

Mindenki számára ismerős érzés, amikor váratlanul begörcsöl valamelyik izma (leggyakrabban a lábikra), erősen megfeszül, megkeményedik, és nagyon fáj. Ez leggyakrabban megerőltető mozgás, sport, hideg hatására, de terhesség alatt is sokaknál előfordul. Persze ha valaki sokat izzadt (sport, szauna, meleg nyári nap), hasmenése volt, vagy vízhajtót szed, szintén számíthat kisebb-nagyobb görcsökre. Ennek oka a nagyfokú ásványianyag-vesztés (magnézium, kálium, kalcium, klorid). Ettől az ideg-izom ingerületvezetés megváltozik, az izmokra pedig túl sok impulzus kerül át az idegrostok felől, s a folyamatos összehúzódás hatására görcsbe rándulnak az izomrostocskák. Mit tehetünk, ha görcsöl a lábunk?

  • Húzzuk fel a lábfejünket a térdeink felé, vagy lépjünk rá teljes súlyunkkal, és nyomjuk a lábujjainkat erőteljesen lefelé. Ez az apró trükk gyakran önmagában is elég a tünetek megszüntetésére.
  • Fogyasszunk mindennap bőséggel ásványi anyagokban gazdag élelmiszereket, például banánt, barna kenyeret, olajos magvakat, joghurtot, zöld színű zöldségeket.
  • Végezzünk rendszeresen izomlazító és- nyújtó tornagyakorlatokat, sportoláskor soha ne felejtkezzünk el a bevezető lazító gyakorlatokról, és az egyes gyakorlatok között is mindig alaposan rázzuk le izmainkat.
  • Gondoskodjunk róla, hogy a lábunk mindig meleg legyen. Soha ne kezdjünk átfázott végtagokkal sportolni, vagy fizikai munkát végezni, ha kell, vegyünk előtte meleg zuhanyt. Kerüljük a túl hideg vizű uszodákat, a téli sportok után pedig lehetőség szerint menjünk szaunába.
  • Sport és szauna után, vagy ha nagyon sokat izzadtunk, feltétlen igyunk sok hígított, frissen préselt zöldség- és gyümölcslevet, hogy pótoljuk a veszteségeinket.
  • Erősebb fizikai megterhelést követően masszírozzuk át izmainkat lazító hatású gyógynövényes és illóolajos krémekkel.
  • Aki fázékonyabb, ne bújjon ágyba hideg lábakkal, mert akkor garantáltan görcsölni fog a lába, tegyen az ágyába egy melegítő-párnát, húzzon zoknit, és ha kell, tornáztassa meg a lábait még az ágyban is.
  • Ha gyakrabban előfordul a görcs, szedjünk komplex ásványianyag-tablettákat, ám ügyeljünk rá, hogy a bennük található magnézium 2-szer annyi legyen, mint a kalcium, különben nem lesz elég hatásos. A görcskészség csökkentésében legfontosabb ugyanis a magnézium, az ajánlott napi adag ilyenkor legalább 300 mg.
  • Amennyiben valaki vaskészítményt, savkötőt, antibiotikumot, víz- vagy hashajtót szed, vegyen be több ásványi anyagot, mert némelyik szer hatására kevesebb szívódik fel ezekből, míg a többiekből több ürül ki.
  • Azoknak, akiknél a görcs egyre gyakrabban jelentkezik és egyre több izomra is kiterjed, feltétlenül kivizsgálásra van szükségük. A háttérben ugyanis felszívódási zavar, mellékpajzsmirigy-működési zavar és más komolyabb betegség is állhat.

 

Remélem, tanácsaimmal sikerül leküzdenie visszatérő panaszát. Jobbulást kívánva üdvözli:

dr. Balaicza Erika
Belgyógyász főorvos
Biológiai daganatkezelés, vitamininfúziók,
immunerősítés, allergiák és intoleranciák,
Lyme-kór, emésztési zavarok… kezelése
Tel: 06/20-588-28-10
Tel: 06/70-422-44-39
Online bejelentkezéshez kattintson ide
www.balaicza.hu
dr.balaicza@gmail.com
Kövesse írásaimat a Facebookon is!