Nagyon gyakran vagyok náthás, sok mindent kipróbáltam már, de csekély eredménnyel. Hallottam többször az orröblítésről, de nem tudom, hogy kell igazán jól végezni. Tudnának benne segíteni?

Az orröblítés valóban egyike a legrégibb népi gyógymódoknak, melyről időközben a kutatók is kiderítették, hogy rendszeres alkalmazásával megelőzhető a nátha, illetve könnyebb kigyógyulni belőle. Az egész hatásmechanizmusa rendkívül egyszerű, az öblítő folyadék kimossa a kórokozókat, port, polleneket az orrüregből. Ezen kívül a nyálkahártya csillószőrei is hatékonyabban képesek eltávolítani az „idegeneket”, és a kezelés segít aktiválni az immunrendszer egyes alkotóit is. Általános jótékony hatását a kínaiak a fejterület yin-yang energiaáramlásának harmonizálásával magyarázzák.

Legjobb hatást fiziológiás sóoldat alkalmazásával érhetünk el, ez kapható a gyógyszertárban, vagy előállíthatunk mi magunk is: egy teáskanál tengeri sót keverjünk bele 2-3 dl langyos vízbe.

Természetesen használhatunk gyógyteákat is: kamillát, borsmentát, zsályát, kakukkfüvet. Ügyeljünk rá, hogy ezeket mindig gondosan szűrjük át, mielőtt felhasználnánk, hogy a kis fűrészecskéket ne szívjuk fel az orrba. Ezen kívül illóolajokat is tehetünk az öblítővízbe, pl. borsmentát, eukaliptuszt, kakukkfüvet, majoránnát, vagy kevés grépfrúmag és teafaolaj cseppet. Ezekből azonban elég 2-3 csepp is fél liter vízbe, különben felmarhatják vagy kiszárítják a nyálkahártyát.

Mikor ajánljuk az orröblítést?

  • Felső légúti fertőzések megelőzésére, kezelésére
  • Orrduguláskor
  • Allergiák esetén
  • Orrnyálkahártya kiszáradás és vérzés kezelésére (pl. kamillateával)
  • Melléküreg-gyulladások megelőzésére és kezelésre
  • Fejfájás kiegészítő kezelésére

Hogyan végezzük?

Legegyszerűbben egy kanna segítségével tudjuk az orrunkba önteni az oldatot, ám végszükség esetén megfelelhet egy kiskanál is, hogy azzal csorgassuk be a vizet. Rendszeres orröblítéshez azonban vegyünk magunknak egy kis orrtusolót. Miközben bejut a folyadék az orrba, hajtsuk a fejünket hátrafelé, hogy végig tudjon folyni az egész üregben és az orrgaratban is. Majd kiköpjük, és most a másik orrjáratnál végezzük el a kezelést. Orrjáratonként 1-1,5 dl folyadékra van szükség. Ha megelőzésként öblítjük ki az orrot, naponta 1-2-szer ismételjük meg, ha viszont épp valamilyen orrpanaszt szeretnénk kezelni, akkor akár 6-8-szor is megismételhetjük.

A kezelést érdemes kiegészíteni a jógából ismert váltott orrlyukú tisztító légzéssel is, ami rendkívül jól segíti az orrüreg öntisztító folyamatait, megszűnteti az orrdugulást, segíti a melléküregekben pangó váladék kiürülését.

Sok sikert és jobbulást kívánok, üdvözlettel:

dr. Balaicza Erika
Belgyógyász főorvos
Biológiai daganatkezelés, vitamininfúziók,
immunerősítés, allergiák és intoleranciák,
Lyme-kór, emésztési zavarok… kezelése
Tel: 06/20-588-28-10
Tel: 06/70-422-44-39
Online bejelentkezéshez kattintson ide
www.balaicza.hu
dr.balaicza@gmail.com
Kövesse írásaimat a Facebookon is!