Az utóbbi időben többször fel kell kelnem éjjel vizelni, és úgy érzem, nem ürül ki soha teljesen a hólyagom. Az orvos szerint biztos a prosztatámmal van gond. Mit tehetnék, hogy enyhüljenek a panaszaim?

A prosztata megnagyobbodás az egyik leggyakoribb urológiai betegség. Az „elváltozás” kialakulásának pontos oka nem ismert. Kialakulásában közrejátszanak az öregedéssel járó hormonháztartási zavarok és „prosztatát” alkotó szövetszerkezet megváltozása. A kialakulásában genetikai hajlamot is találunk, valamint földrajzi, népességi különbségek is mutatkoznak

A prosztata jóindulatú megnövekedése nem számít a prosztatarák megelőző elváltozásának, annak ellenére, hogy együttes előfordulásuk gyakori.

A prosztata-hiperplázia megváltoztatja a férfiak életminőségét az életkor előrehaladásával. Ez elsősorban a vizelési panaszokban is, majd másodsorban a nemi élet változásában nyilvánul meg. A BPH tüneteit:

  • az éjszakai gyakoribb vizelések
  • sürgető vizelési kényszer
  • a nehézkes vizelés (erőlködés, préselés)
  • a vizelet gyengülő sugara
  • a nappali gyakoribb vizelések (2 órán belüliek)
  • A benignus prosztatahiperplazia (BPH) és a merevedési zavarok gyakorisága az életkor előrehaladtával emelkedik. Mai ismeretünk szerint azonban a BPH-nak nincsen közvetlen hatása a merevedési képességekre, de a rendelkezésre álló konzervatív és műtéti módszerek kedvezőtlen hatással lehetnek a szexuális funkciókra.

 

Urológiai alapvizsgálatok: prosztatatapintásból, vizelet és vérvizsgálatokból (PSA, breatinin stb.), és ultrahang vizsgálatból (a prosztata nagysága), valamint vizeletáramlási vizsgálatból állnak.

A BPH kezelése elsősorban konzervatív (gyógyszeres) és másodsorban műtéti.

Tablettás kezelés:

  • Növényi kivonatokkal, vitaminokkal és ásványokkal: ezek közé tartozik a tökmagkivonat, a fűrészpálma gyümölcsének kivonata, fűpollen kivonat, csalángyökér-kivonat stb. A növényi kivonatokból izolált hatóanyagok (flavonoidok, terpenoidok, fito…, poliszacharoidok, fenolsavak, fitoösztrogének stb.) száma a kutatások előrehaladtával fokozatosan emelkedik. Megelőzésként javaslom, igyon 3 hetes ciklusokban csalán, nyírfakéreg és kis virágú füziketeát, szedjen cinket, szelént és E-vitamint nagyobb adagban. A salátáira tegyen mindig tökmagolajat, vagy rágcsáljon tökmagot.
  • Alternatív módszerekkel: enyhébb és középsúlyos esetben igen sokat segíthet a neurálterápia és az akupunktúra. Ekkor az orvos célzottan azokat a pontokat kezeli, ami a panaszokat képes enyhíteni.
  • Gyógyszerekkel: 5 alfa reduktán gátlók, alfareceptor-blokkolók – ezekkel a szerekkel történő kezelés az urológiai szakorvosi ellátás része (receptkötelesek).
  • Életmód és étrendi változtatások: kerülni kell a túl fűszeres, csípős és zsíros ételeket, sok folyadékot kell inni, többet kell mozogni és érdemes lazább nadrágot, alsóneműt hordani.

A BPH sebészi kezelés:

Ennek speciális indikációi vannak (teljes vizeletretenició, ismétlődő véres vizelések, visszatérő húgyúti fertőzések, kőképződés a hólyagban stb.)

A formái:

  1. Nyílt prosztatektomia (pl. has felőli feltárással történő eltávolítás)
  2. Az endoszkópos húgycsövön keresztüli prosztataterekció (részleges eltávolítás).

Ezek természetesen csak kórházi ellátásként jöhetnek szóba.

Befejezésül szeretném felhívni a figyelmet, hogy általában az a nézet uralkodik, hogy a vizelési panaszok mindig a prosztata megnövekedésével jár együtt. Nem teljesen ismert, hogy a prosztata nagysága és az okozott panaszok nem párhuzamosan jelentkeznek, normális prosztata méret mellett is lehetnek súlyos vizelési panaszok és igen nagy prosztata mellett is a beteg jó sugárban, vizeletmaradék mentesen vizelhet.

Ezért javasolt, hogy 50 év felett, de 60 éven túl forduljon panaszos férfi orvoshoz, urológushoz forduljon állapot felmérésre és a szükség szerinti kezelés elkezdése céljából.

dr. Balaicza Erika
Belgyógyász főorvos
Biológiai daganatkezelés, vitamininfúziók,
immunerősítés, allergiák és intoleranciák,
Lyme-kór, emésztési zavarok… kezelése
Tel: 06/20-588-28-10
Tel: 06/70-422-44-39
Online bejelentkezéshez kattintson ide
www.balaicza.hu
dr.balaicza@gmail.com
Kövesse írásaimat a Facebookon is!