A sajátvér injekció terápia (=SVT) néhány évtizeddel ezelőtt még hazánkban is ismeretes és gyakorta használt eljárás volt. Az ún. modern gyógymódoknak köszönhetően, amelyek minden áron gyorsan látható eredményeket követelnek (antibiotikumok, szteroidok és más kemoterápiás szerek alkalmazása), ezen módszer feledésbe merült.

G. Bier 1905-ben számol be először a SVT-ról csonttörések gyors gyógyulásával kapcsolatban szerzett megfigyelései után, Nourney „A sajátvér, vagyis az individualis autostimulatio ingeranyaga” című írása 1930-ban látott napvilágot, melyet később számos, kazuisztikákkal ellátott közlemény követett. Noha a módszer hatásmechanizmusa még ma sem teljesen tisztázott, a tapasztalati gyógyászat szerint az egyik leghatásosabb immunstimulálónak számít.

Az orvostudomány dinamikus kutatásainak köszönhetően ma már rendkívül sokat tudunk az immunrendszer egyes alkotóelemeiről. Ezen ismeretek összessége azonban még mindig csak egy jéghegy csúcsához hasonlítható. Hogy az immunrendszer zavarából eredő betegségek kezelése oly kevéssé mondható eredményesnek, nemcsak a hézagos ismereteknek köszönhető, hanem annak is, hogy a „gyógymódok” jó része tévutakon jár illetve hogy izoláltan, csak egyes alkotók pótlásával kívánja egy bonyolult komplexum deficitét rendezni. (Nyugaton az interferon- vagy interleukin-eufóriát hamarosan teljes kiábrándultság követte).

Theurer kutatásai alapján arról számolt be, hogy bizonyos makromolekulák, heterolog (más szervezetből származó) és homológ (azonos szervezetből származó) szervkivonatok képesek az immunrendszert stimulálni, sőt akár az „immunmerevséget” is áttörni. Ugyanúgy alkalmasak továbbá különböző rosszindulatú daganatok oxidációját (lebomlását) is fokozni.

A sajátvér injekció -t szokás aktív „biomoduláló szignálnak” is nevezni, ami azt jelenti, hogy a szervezet számára – annak aktuális állapotáról – az immunrendszert aktiváló információkat közöl. Tekintve, hogy a SVT során nem idegen, hanem saját anyagot adunk vissza, a módszer (kellő sterilitás mellett) gyakorlatilag teljesen veszélytelen.

Sajátvér injekció alkalmazásának formái

  • Önálló SVT – a vénából levett vért muscularisan (a farizomba) adjuk vissza.
  • Hemoaktivátorral kezelt SV – a fiziológiás sóoldattal és kevés hyperoxiddal kevert vért UV – besugárzás után
  • injicálják mélyen az izomzatba.
  • Oxigénnel dúsított sajátvér injekció (ózontherápia) – elsősorban a szövetek és az érfal cholesterinraktárait mobilizálja; ezáltal a vérzsír-értékeket normalizálja és az erek átjárhatóságát javítja. Elsősorban érbetegek kezelésére javallható eljárás.
  • SV különféle gyógynövények illetve szervkivonat-injekcióval kombinálva is jól bevált módszer.
  • A sajátvérből homöopátiás hígítással és potencírozással „sajátvér-nozódát” (cseppek) is előállíthatunk. Elsősorban gyermekek immungyengeséggel összefüggő megbetegedéseinek kezelésére fejlesztette ki Imhauser.

Sajátvér injekció javallatok:

  • Allergiák: „Hyposensibilizáló autohaemotherápia”-ként fogható fel (az érzékenységet csökkentő sajátvér injekció): a feltételezett vagy eleve ismert allergén hígított oldatát szájon át adjuk kiegészítve sajátvér injekció -kkal.
  • Bőrgennyedések: akné, furunkulusok stb.
  • Ekcémák, pszoriázis
  • Krónikus felső légúti ill. egyéb fertőzések
  • Asztma
  • Anyagcserezavarok:
    • máj és vesebetegségek
    • köszvény
    • cukorbetegség
  • Keringészavarok
  • Daganatok utókezelése
  • Egyéb immunbetegségek: pl. reumás ízületi gyulladás, allergiák

dr. Balaicza Erika
Belgyógyász főorvos
Biológiai daganatkezelés, vitamininfúziók,
immunerősítés, allergiák és intoleranciák,
Lyme-kór, emésztési zavarok… kezelése
Tel: 06/20-588-28-10
Tel: 06/70-422-44-39
Online bejelentkezéshez kattintson ide
www.balaicza.hu
dr.balaicza@gmail.com
Kövesse írásaimat a Facebookon is!