Sokan vannak, akik nem vagy csak később szeretnék kipróbálni a léböjtöt, ám nem akarják semmiképp sem akarnak kimaradni a tavaszi megtisztulásból. Nekik ajánljuk most a reformétrend melletti tejsavó és gyümölcslé fogyasztásából álló májkímélő, méregtelenítő, tisztító kúrát.

A tejsavót már Hippokrátesz is használta salaktalanító kúrákhoz – elsősorban máj-és epebetegeknek, emésztési zavarral küszködő és bőrbetegek kezelése során ajánlotta. Az ókori Rómában nemcsak belsőleges fogyasztását, hanem külsőleg történő felhasználását is előszeretettel javasolták a bőr kezelésére és fiatalító, szépítő fürdők során. Napjainkban több német és svájci klinikán folytatnak a regenerálódni, gyógyulni vágyó vendégek hosszabb-rövidebb savókúrát.

Mit lehet fogyasztani a tisztító kúra során?

A savó tisztító kúra alatt könnyű reformétrend szerint kell étkezni, a reggeli előtt és után ¼ liter savót kell elfogyasztani, majd minden nap ¼ literrel emelni kell a savó mennyiségét, ám azt most már nemcsak a reggeli környékén, hanem a nap folyamán egyenlő részekre elosztva kell meginni. A 8. nap után már minden nap 2 liter tejsavót ajánlott apránként elkortyolgatni 10 napon keresztül. Majd a 19. naptól ismét ¼ literrel csökkenteni kell a savó mennyiségét. A majdnem 1 hónapig tartó kúra alatt tilos az élvezeti szerek (kávé, alkohol), édességek, hús és konzervált, ill. porított ételek fogyasztása. Viszont fogyasszunk annál több zöldséget, gyümölcsöt – lehetőleg frisset, igyunk meg 2-2,5 liter folyadékot: gyógyteákat, ásványvizet, hígított gyümölcslevet, lúgos gyógyvizeket. Az utóbbiakat csak étkezések között ajánljuk, és ha nem ízlenek nagyon, akkor hígítsuk fel őket teával, vízzel. Segítségükkel könnyebb a szervezet sav-bázis háztartását korrigálni.

Hogyan készítsünk savót?

  • Keverjünk el 3 rész írót egy rész friss forró tejben, hagyjuk 4-5 órán át állni, majd a keletkező savót szűrjük le, és lehetőleg mielőbb használjuk fel.
  • Ha nem kapunk írót, akkor egy üveg kancsóban 1 liter friss tejhez keverjünk 2 evőkanál kefirt vagy joghurtot, szobahőmérsékleten hagyjuk gézlappal lefedve 1-2 napig állni, majd szűrjük le, hűtőben tároljuk, naponta készítsünk mindig friss utánpótlást.

Ne hagyjuk túl sokáig állni a savót, mert akkor a benne található értékes jobbra forgató tejsav lebomlik, és hamarosan balra forgató tejsav keletkezik, ami viszont rontja a zsíranyagcserét.

A tisztító kúra során milyen teákat fogyasszunk?

A savó tisztító kúra alatt ihatunk egyféle tisztító teakeveréket is, pl. gyermekláncfű, borsmenta, aranyvesszőfű, bodza és csalán keverékéből. De akár változtathatunk is minden nap az egyes szervek működését serkentő teák közül. Ehhez a következőket ajánljuk:

  • veseműködést elősegítők: hibiszkusz, csalánlevél, aranyvesszőfű, nyírfalevél
  • májműködést serkentők: apróbojtorján, gyermekláncfű, tarackgyökér, máriatövis
  • vértisztító teák: csalánlevél, diólevél, zsurlófű, bodzavirág
  • anyagcserét serkentő teák: borsmenta, mályvalevél, bodzavirág, kecskeruta
  • emésztést javítók: cickafarkfű, kamilla, borsmenta, ánizs, angelika
  • légutakra hatók: bodzatea, fehérmályva, hársfa, édesgyökér
  • bőrtisztítók: palástfű, vadárvácska, zsurló, csalánlevél
  • immunrendszert erősítők: csipkebogyó, körömvirág, kőhárs, legyezőfű

Mit fogyaszthatunk még?

A könnyű, reformkoszt mellé kiegészítésül ihatunk frissen préselt növényi leveket, pl. szedhetünk vagy időben felkészülve mi magunk is hajtathatunk friss zöld leveleket:

  • az 1-2. napon 1-2 dl friss csalánlevélből készült levet
  • a 3-4. napon friss gyermekláncfű levélből készült levet
  • az 5-6. napon feketeretek-levet
  • a 7-8. napon zöld árpafű-levet
  • a 9-10. napon búzafű-levet és újra kezdhetjük elölről.

De készíthetünk friss spenótból, sóskából, salátából, articsókából és más zöld levelű növényből is leveket. A zöldfélékben rengeteg enzim klorofill, sok vitamin és ásványi só található, ami nagyon jót tesz a sejtek regenerálódása és salaktalanítása során. Ha gyümölcsleveket préselünk, azok közül mindig legjobbak a természetesen, frissen készült levek – lehetőleg a szezonnak megfelelő hazai fajtákból. A zöldség-és gyümölcslevet ne keverjük össze, ez alól kivétel a sárgarépa és az alma, ami jól kombinálható másokkal is. A leveket pedig ne felejtsük el soha sem hígítani szénsavmentes ásványvízzel (fele-fele arányban!).

Aki csak rövidebb kúrát kíván végezni, az az első nap ¼ liter, a második nap ½ liter, a harmadik naptól pedig 1 liter savót igyon meg néhány napon keresztül, végül fokozatosan csökkentse ismét a napi adagot. Ne felejtkezzünk meg a kúra alatt most sem a rendszeres szaunázásról, a napi minimum fél óra mozgásról és a tisztító légző-gyakorlatokról.

dr. Balaicza Erika
Belgyógyász főorvos
Biológiai daganatkezelés, vitamininfúziók,
immunerősítés, allergiák és intoleranciák,
Lyme-kór, emésztési zavarok… kezelése
Tel: 06/20-588-28-10
www.balaicza.hu
dr.balaicza@gmail.com
Kövesse írásaimat a Facebookon is!