Talán kevesen tudják, hogy szervezetünkben milyen jelentős szerepet töltenek be azok a kis baktériumok, melyek elsősorban a bőrünkön, a bélnyálkahártyán, a légutakban és nőknél a hüvelybe fészkelték be magukat nem sokkal születésünk után. Jelenlétükről leginkább csak akkor szerzünk tudomást, ha már valamilyen károsodás érte őket. Ilyenkor azonban gyakran drámai változások zajlanak le szervezetünkben: szinte állandóan betegnek érezzük magunkat, a legenyhébb fertőzést is azonnal összeszedjük. De most nézzük, hogy kik is ezek a titokzatos lakótársak.

Baktériumok ugyan minden a külvilággal érintkezésbe kerülő testfelületünkön élnek (kivétel a gyomor és a szem, ahol különféle enzimek ill. a sósav azonnal elpusztítja őket!), ám legnagyobb mennyiségben a bélnyálkahártyán fordulnak elő. Ezért most leginkább erről ejtünk szót.

A béltraktus nemcsak az emésztésben és kiválasztásban tölt be jelentős szerepet, hanem az immunvédekezésben is fontos funkciói vannak. Mivel legalább 4oo m2-nyi (vagyis focipálya méretű!!) felületű, a legnagyobb külvilággal kapcsolatban álló testfelületnek számít. A benne található bélbaktériumok száma 1014, ami egy átlagos súlyú felnőtt ember testtömegéből 6-8 kg-nyit tesz k!  Ezek a baktériumok nemcsak a bélrendszer helyi védekezésében, hanem az immunrendszer állandó „ébrentartásában”, egyes anyagcsere-folyamatok szabályozásában és néhány vitamin termelésében is közrejátszanak. Az egyoldalú, helytelen táplálkozás, a rossz emésztés, a környezetszennyező anyagok, egyes gyógyszerek, allergiák és a tartós stressz jelentős fokban károsíthatja a normál flórát. Ez nemcsak a normálisan is jelenlevő bélbaktériumok mennyiségi és minőségi összetételét változtatja meg, hanem lehetővé teszi más kóros törzsek, gombák, élősködők elszaporodását is. A változás okozta tünetek pedig rendkívül szerteágazók, sokrétűek lehetnek.

Mitől függ a bélflóra összetétele?

Felnőttkorra mindenkinél kialakul egy csak rá jellemző saját bélflóra, ez az alábbiaktól függ:

  • a genetikai adottságoktól
  • az életmódtól
  • a táplálkozástól
  • a stressz mértékétől
  • az emésztőrendszer állapotától
  • az allergia-vagy túlérzékenységi hajlamtól
  • a kávé-és alkoholfogyasztástól
  • a cigarettázástól, más rizikófaktoroktól
  • az immunrendszer aktivitásától

Legfontosabb az egyensúly!

Nem meglepő hát, ha a bélflóra a természetes gyógymódokkal kezelők között mindinkább a figyelem középpontjába kerül. Számukra a bélbaktériumok önmagukban azonban kevésbé érdekesek, mint a teljes bélnyálkahártya, az általa termelt nyák és a béltraktus nyirokcsomóival, nyirokereivel együtt. ugyanis a felsoroltak szoros kölcsönhatása és egyensúlya teszi lehetővé, hogy a béltraktusba bejutott anyagok közül a szervezet képes legyen kiválasztani a számára hasznos, idegen, sőt káros anyagokat, és ezek ellen megfelelő immunreakciót indítson be.

Az emésztőrendszer gyakori megbetegedései (fekélyek, epepanaszok, stb.), a szervezet általános legyengülése, a helytelen táplálkozás és a táplálékkal bekerülő káros anyagok, kártékony mikroorganizmusok (baktériumok, gombák, élősködők) rendkívül hamar képesek ezt az egyensúlyt felborítani. Nem ritka persze az ellenkező irányú folyamat sem, hiszen a bélnyálkahártya és baktériumflóra egyensúlyzavara rontja az emésztést, csökkenti az immunrendszer aktivitását és rontja az általános állapotot is.

Legtöbbször nem is lehet tudni már, hogy mi volt előbb: a tyúk vagy a tojás? Előfordulhat, hogy a gyomor-, béltraktus és a hasnyálmirigy váladéktermelése vagy az epeelválasztás- és ürülés megváltozása vezet a bélflóra károsodásához. Ilyenkor különösen a kevesebb bélbaktériumot tartalmazó vékonybélben folyik hatalmas küzdelem a behatoló idegen csírák ellen. Ha a vastagbél normális baktériumai túlburjánzanak, az a vékonybél-nyálkahártya funkciózavarát is előidézhet, ennek pedig heves hasi görcsök, intenzív puffadás, hasmenés, stb. lehet a következménye.

A normál bélflórához tartozó baktériumok más nyálkahártyákon kórokozóként viselkednek (például az E. coli a húgyutakban hólyaghurutot, vesemedence-gyulladást, a kismedencében pedig petefészek- és méhgyulladást idézhet elő…).

Mi károsíthatja a normál baktériumflórát?

  • Gyógyszerek: antibiotikumok, szteroidhormonok, fogamzásgátlók, savkötők, gyulladáscsökkentők, daganatgátlók
  • Gyomor-, bélbetegségek: gyomorfekély-, hurut, epebetegség, hasnyálmirigy-károsodás, májbetegség, idült bélgyulladások-, fekélyek, fertőzések
  • Anatómiai eltérések az emésztőszervekben, húgyutakban, nemi szervekben
  • Környezet szennyezés: ólom, higany, kadmium, vegyszerek, tartósítószerek, festékek, konzerválószerek, élelmiszer adalékanyagok, tisztítószerek, egyes kozmetikumok
  • Helytelen táplálkozás: sok finomított liszt, cukor, zsiradék, kevés rost, rendszertelenség, félkész és kész ételek (fast food), szénsavas üdítők, rendszeres fekete kávéfogyasztás, kevés folyadékbevitel, bőséges kései vacsora
  • Pszichés terhelés: extrém erős stresszhatás, gyász, depresszió, szorongás, labilis idegrendszer
  • Egyéb: táplálékallergia-, túlérzékenység, besugárzás, vitaminhiány

Minden baktérium kizárólag egy meghatározott közegben képes csak kifejteni hatását, ezért meglehetősen könnyen képes is kizökkenni egyensúlyából minden változásra: egyes törzsek bizonyos körülmények közt túlburjánzanak, mások viszont kipusztulnak (a gombák és a rothasztó baktériumok egyes bélszakaszokban elszaporodnak, míg más, normál törzsek elhalnak). Ha emellett a máj méregtelenítő aktivitása is csökken és az immunrendszer teljesítménye is romlik, egyes mikroorganizmusok robbanásszerűen elszaporodnak, ez pedig erjedési és rothadási folyamatokat indít el a bélrendszerben. A folyamat során keletkező mérgező anyagok (pl. alkoholszerű vegyületek) hatására „önmérgeződés” alakul ki, ami számtalan panaszt idézhet elő.

A baktériumflóra felborulását jelző tünetek

Sajnos a normál flóra felborulását nagyon nehéz vizsgálni, még nyugaton is csak speciális laborokban van lehetőség rá, s nem tartozik a rutin eljárások közé. Ezért a károsodást csak indirekt módon a következményekre utaló jelekből lehet megállapítani. Ha az alábbiak közül több is érvényes ránk, nagy eséllyel számolhatunk a bélflóra zavarával, különösen, ha kiváltó okok közül is be tudunk azonosítani párat. Leggyakoribb panaszok:

  • Gyakori fejfájás, migrén
  • Kimerültség, fáradékonyság, koncentrációs zavarok, aluszékonyság, kábultság reggelente
  • Puffadás, hasi görcsök
  • Hasmenés és székrekedés váltakozva, vagy formálatlan, pépes széklet
  • Anyagcserezavarok: vérzsírok és húgysavszint emelkedése, májfunkciós értékek eltérése
  • Immunrendszeri aktivitás csökkenése: visszatérő fertőzések, allergiák, bőrkiütések, Candida-fertőzés (hüvelyben, bélben, bőrön), daganatos sejtelfajulás
  • Vérszegénység, véralvadási zavarok
  • Krónikus bélgyulladás

A baktériumflóra regenerálódását támogatják

  • Savanykás gyümölcsök (málna, szeder, egres, citrusfélék), dinnye, körte, rebarbara, csipkebogyó, homoktövis,
  • Olajos magvak: dió, mogyoró, mandula, keshudió
  • Zöldségek: főleg frissen, tejsavasan erjesztve (savanyú káposzta, kovászos uborka)
  • Fűszerek: kakukkfű, bazsalikom, fokhagyma, hagyma, petrezselyem, tárkony, ánizs, kömény, babérlevél, majoránna, szerecsendió, paprika, oregáno, gyümölcsecet, torma
  • Édesítőszerek: Kevés méz
  • Tejtermékek: túró, joghurt, kefir, aludttej, író, tejsavó
  • Hidegen sajtolt olajok: napraforgó, olíva, tökmag, len, kukoricacsíra
  • Teljes kiőrlésű lisztből készült ételek: tészták, kenyerek, péksütemények, müzlik
  • Italok: frissen préselt hígított gyümölcs-és zöldséglevek, ásványvíz, gyógyteák, kevés vörösbor, maláta-, cikóriakávé
  • Gyógynövények: gyermekláncfű, angelika, kamilla, körömvirág, apróbojtorján, édesgyökér, tárnics, borsmenta

Hogyan rendezhető a bélflóra?

Legfontosabb alapszabály, hogy a baktériumflóra rendezése mindig több fázisos, hosszan tartó és ezért mindenkitől nagy türelmet igényel! Lépései a következők:

  • a kóros bélflórát ki kell takarítani: diétával, böjttel, kolon-hidroterápiával
  • a máj méregtelenítő működését aktiváljuk (gyógyteákkal, gyógynövény alapanyagú készítményekkel)
  • az emésztési zavart helyre állítjuk: enzimekkel, a savviszonyokat rendezzük (gyógyteákkal, gyógyvizekkel), reformétrendre térünk át
  • vitaminpótlás, immunerősítő készítmények, eljárások
  • bélbaktérium-készítmények alkalmazása (sajnos hazánkban ezek közül még csak tejsavbaktérium kapható)

dr. Balaicza Erika
Belgyógyász főorvos
Biológiai daganatkezelés, vitamininfúziók,
immunerősítés, allergiák és intoleranciák,
Lyme-kór, emésztési zavarok… kezelése
Tel: 06/20-588-28-10
Tel: 06/70-422-44-39
Online bejelentkezéshez kattintson ide
www.balaicza.hu
dr.balaicza@gmail.com
Kövesse írásaimat a Facebookon is!