Fontos kérdések a böjtkúra -ról– 2. rész

Előző cikkemben számtalan hasznos kérdést tárgyaltunk meg, melyek leggyakrabban foglalkoztatják a böjtkúrázókat vagy az iránta érdeklődőket. Most folytatjuk a sort, mert még jó néhány érdekes és hasznos információt szeretnénk megosztani olvasóinkkal.

A böjttel valóban meg lehet hosszabbítani az életet?

A válasz egyértelműen igen. Ez elsősorban annak köszönhető, hogy a sejtek anyagcseréje javul, a működésüket terhelő anyagok időszakonként kiürülnek, az emésztőrendszer működése is jobb lesz, az immunrendszert kevesebb idegen anyag blokkolja felismerő és takarító munkájában, a vérkeringés sokkal jobb és az érelmeszesedés mértéke, üteme is lecsökken.

Melyek a böjtkúra legfontosabb szabályai?

  • Mindig 3 részből kell állnia: bevezető napok, lékúra, felépítő napok. Egyik sem kevésbé fontos a másiknál.
  • A lénapok során legalább 3 liternyi folyadékot meg kell inni, rendszeresen kell székletürítésről gondoskodni, minden nap legalább fél órát mozogni kell, a leveseket csak szűrten szabad fogyasztani, a gyümölcsleveket pedig mindig fel kell hígítani.
  • A kúrát ki kell egészíteni más salaktalanítást segítő módszerekkel: szaunával, váltott zuhannyal, masszázzsal, légző gyakorlatokkal, meleg hasi pakolással, stb.
  • A lékúra alatt mesterséges anyagokat semmihez ne használjunk, a testápoláshoz is natúr kozmetikumokat válasszunk.
  • Pihenjünk eleget, hogy a lelki salaktalanítás is minél hatékonyabb lehessen.

Mit nem szabad inni a kúra alatt?

Tilos kávézni, alkoholt és szénsavas italokat inni. A gyümölcsleveket is csak hígítva szabad fogyasztani, s lehetőség szerint nem dobozosat, hanem frissen préseltet. Fekete teát se igyunk, csak ha rendkívül levertnek érezzük magunkat, még ekkor is érdemes előtte kipróbálni a zöldteát. Legjobbak a gyógyteák és a szénsavmentes ásványvíz.

Meddig szabad böjtölni?

Az egyénileg eltérő: 2-3 napot bárki böjtölhet, 1 hetet azok, akiknek semmi bajuk, 2-3 hetet böjtölni csak orvosi felügyelet mellett szabad mindenkinek, ha pedig valamilyen panasz vagy betegség áll fenn, akkor csak az orvos útmutatása és kontrollja mellett ajánlott salaktalanítani.

Mi legyen a gyógyszerekkel böjt alatt?

Ezt mindig az orvos mondja meg, elhagyni bármit is veszélyes lehet, ezért ha gyógyszert szed valaki, csak akkor böjtöljön, ha előzetesen egy a módszerben jártas szakemberrel már konzultált. Lesznek olyan szerek, melyeket biztosan csökkenteni kell majd, pl. vérnyomásszabályzók, másokat el is lehet hagyni (puffadáscsökkentők, emésztésjavítók…).

Mennyit lehet fogyni böjt alatt?

Rendkívül eltérő a fogyás mértéke: vannak, akik csak 3-4 kg-ot adnak le 3 hét alatt, mert korábban hormonokat szedtek vagy szednek a kúra alatt, esetleg a pajzsmirigyük lustán működik, mások pár nap alatt leadják ugyanezt a mennyiséget, ilyenkor többnyire jelentős folyadék-visszatartás állt fenn. Rendkívüli mértékben befolyásolja a kiindulási súly, minél nagyobb valakinek a súlyfeleslege, annál többet tud fogyni, s fordítva. Sokat számít még a fizikai aktivitás is, illetve, hogy mennyi mézet tesz valaki a teájába, vagy mennyi gyümölcslevet iszik – hiszen ezek jelentősen megváltoztatják a bevitt kalóriamennyiséget.

A böjt tisztítja a légutakat is?

Igen, mert kevesebb ételt veszünk magunkhoz, így nem nyomódik fel a rekeszizom, s nem préselődik össze a tüdő sem. Ennek köszönhetően a tüdő könnyebben ki tud tágulni, s olyan területei is bekapcsolódnak a légzésbe (holtterek), melyek egyébként kimaradnak. Ráadásul a sport során fokozódik a légvételek gyakorisága, s így még könnyebb leadni egy csomó légnemű salakanyagot. Ha mindemellett valaki még légző gyakorlatokat is folytat, akkor az egész még intenzívebbé válik, sőt az asztmások állapota jelentősen javul, mert a teljes hasi légzés oldja a hörgők görcsét, és segít felszakítani a tapadós váladékot.

Kell-e sav-bázis korrigáló szereket szedni a kúra során?

Ez attól függ, hogy mennyi ideig tart a kúra, s milyen a szervezet állapota, vannak-e acidózisra (savtúltengés) utaló jelek, pl. fokozott gyulladáskészség, nagy kimerültség, keringési zavarok, stb. Ha csak 2-3 napig kúrázunk, akkor nem feltétlen kell bázikus port használni, ám, ha hosszabb ideig – főleg, ha az acidózis tünetei észlelhetők – tart a léböjt, nem árt a korrekció. Ehhez jók lehetnek a lúgos gyógyvizek, de lehet kapni bázikus port is a gyógyszertárakban. Ügyeljünk a túladagolásra, bőven elég, ha 1-2-szer alkalmazzuk, ennél többre csak annak van szüksége, akinek azt az orvos ajánlja.

Salaktalanító infraszauna

Hogyan hat és miért jó infraszaunázni a lékúra során?

  • Az infravörös fény hatására a bőr gyengéden és egyenletesen felmelegszik, a pórusok kitágulnak, a sugarak egyenletesen áthatolnak a vérerekkel gazdagon átszőtt bőrrétegen kb. 4 cm-es mélységig.
  • A felmelegedés hatására felgyorsul a vérkeringés,
  • amitől fokozódik a sejtek anyagcseréje,
  • a kiválasztási folyamatok felgyorsulása következtében fokozódik a szervezetből a salakanyag eltávolítás,
  • sok savas anyagot választunk ki a bőrön át, s ettől csökken a szövetek túlzottan savas pH-ja,
  • a salakanyagok kiürülése és a  pH optimalizálódása miatt enyhülnek, vagy akár meg is szűnnek a meglevő gyulladások
  • testünk immunrendszere aktiválódik, védekező és öngyógyító erőink növekszenek,
  • a vegetatív funkciók stabilabbá válnak, ez a hideg-meleg hő hatás váltakozásának és a kellemes meleg relaxáló hatásának köszönhető.

Mennyi idő kell a teljes salaktalanításhoz?

Erre igen nehéz válaszolni, hiszen igencsak eltérő lehet egyénenként. A korpulensebb, egészségtelenebb életet élőknél bizonyosan hosszabb idő szükséges, valószínű nem elég 2-3 hét sem, vagyis a lékúra után is célszerű enyhébb salaktalanító étrenddel folytatni a programot. Előfordulhat azonban véznábbaknál is, hogy hosszabb salaktalanítás szükséges, mert például nagyon rossz az emésztésük, vagy olyan munkát végeznek, ahol folyamatosan sok toxikus anyag juthat a szervezetükbe. Ennek a kérdésnek az elbírálását bízzuk az orvosra, ám azzal biztosan nem árthatunk magunknak, ha a lékúra után rendszeresen beiktatunk heti egy-két tisztító napot: lénapot, gyümölcsnapot, tejsavónapot, levesnapot, stb.

Böjtkúra – Milyen más útja lehet még a salaktalanításnak?

A rendszeres (infra)szaunázás, masszázs, nyirokmasszázs, agyagpakolás és masszázs, izzasztó borogatások, kolon-hidroterápia (bélfürdő), gyógynövénykúrák, salaktalanító diéták, aktív sport, lúgosító fürdők. Ezek közül többet érdemes is kombinálni a léböjttel, mert fokozzák egymás hatékonyságát.

Jó böjtkúrázást, sok örömet és a megújulás élményét kívánom minden kedves olvasónknak.

Info

Ajánlott irodalom: H. Lützner: A gyógyító böjt

Salaktalanító böjtkúrák, diéták, kolon-hidroterápia, infraszauna a Biovital-Melissa Egészségközpontban, tel.: 315-2018, 315-2069

Infraszaunák többféle méretben otthonra is: Studio Vitalis, 9400 Sopron, Várkerület 17., Tel.: 99/ 505-961, 99/ 505-962

dr. Balaicza Erika
Belgyógyász főorvos
Biológiai daganatkezelés, vitamininfúziók,
immunerősítés, allergiák és intoleranciák,
Lyme-kór, emésztési zavarok… kezelése
Tel: 06/20-588-28-10
Tel: 06/70-422-44-39
Online bejelentkezéshez kattintson ide
www.balaicza.hu
dr.balaicza@gmail.com
Kövesse írásaimat a Facebookon is!