Gombák a vérben

A tudósok már százhúsz esztendővel ezelőtt rámutattak arra, hogy a véredényekben gombák telepedhetnek meg. Ma már nem titok, hogy a gombák a kisebb-nagyobb erekben megtelepedve a leukocitákkal gyorsan vérrögöket képeznek. Ám hogy ez a tény nem ismert széles körökben még az orvosok között sem, annak az az oka, hogy mindeddig nem állt rendelkezésünkre egyszerű készülék a vérgombák analíziséhez.

Az említett, emberi és állati vérben előforduló gombákra a bakteriológia eddig kevés figyelmet fordított. Pedig ezek a gombák bizonyos körülmények között egyáltalán nem olyan ártalmatlanok, mint hittük, mert endogén módon káros hatással lehetnek az emberi szervezet vér- és nyirokkeringésére. A mikroparaziták megfelelő közegben szaporodni kezdenek, és toxinokat termelnek. Ilyenkor pedig meggyengülhet a páciens immunrendszere.

A vérben található gombák kimutatására Ebikon laboratóriumában már évekkel ezelőtt kifejlesztették a megfelelő vizsgálati technikát. Ennek segítségével a következő gombafajták és alcsoportjaik mutathatók ki a vérből: Mucor, Aspergillus, Askomyceten.

A humán orvoslásban a gombás megbetegedések számának növekedése figyelhető meg. A gombák ciklogenetikus növekedési szakaszai felismerhetők a vérképben, az erythrociták (vörösvérsejtek) membránján, a protoplazmában és a leukociták (fehérvérsejtek) karyonján. A gombák nemritkán pszeudokristályos alakzatokat is képeznek. A pszeudokristályok voltaképpen olyan fehérjeképletek a vérben, amelyekben alacsonyabb gombacsírák látens módon megbújnak, amelyeknek eltávolítására azonban az egészséges szervezet képes, 7.30-7.40 pH érték között. Amennyiben azonban a vér pH-ja bázikus irányba eltolódik, és eléri, majd meghaladja a 7,45-ös értéket, a pszeudo-kristályokban lévő gombacsírák határtalan növekedésnek indulnak, és behatolnak a vérsejtekbe is.

Hogy juthatnak a vérbe a gombák?

A vérerekből a gombák nemritkán belehatolnak a szervekbe is. A szervezethez vezető utat a szöveteken keresztül találják meg, fertőzések, infúziók, operációk, tébécé, alkoholizmus, drogfogyasztás alkalmával. A gombásodási folyamatok megfigyelhetők a csontokban, a szem belsejében, az agyban, igen ritkán a szívbillentyűben a tüdőben, a májban és a vesékben is. Az artériarendszert különösen fenyegeti a támadás, ami kifejezésre juthat infarktusban, agyvérzésben, trombózisban, angina pectorisban, stb. A gombásodás káros hatása a bőrt is érintheti, amely száraz bőrt, korpásan hámló, ekcémás tüneteket eredményez.

Mit okozhatnak?

A gombák súlyos betegségeket okozó tulajdonsága abból adódik, hogy megfelelő körülmények között szokatlanul gyorsan képesek szaporodni. Lokalizációjukban megkülönböztetünk rhinocerebrális (feji és orrterületi), gastrointestinális (gyomor-bélrendszeri) és pulmonális (tüdőben található) formát. Az első esetben az orr, az orrmelléküregek és a szemgödrök érintettek, beleértve a csontos részeket is, s ha ez a fajta betegség előrehalad, az agy is veszélyeztetetté válik. A második forma elsősorban azoknál a pácienseknél található, akik a hiányos táplálkozás, az urémia és a hasmenés tüneteit mutatják. Végül a pulmonális megbetegedés krónikus köhögésben gyakori náthában, krónikus gyulladásban, orr-fül-gége megbetegedésekben jut kifejezésre.

A Mucor-Aspergillus, az Aspergillacea, az Ascomyceta és a Candida-fertőzés valamennyi, most említett formában elváltozást okozhat, károsíthatja például a fejet, füljáratot, a hörgőket, és olykor a tüdőszövetet is. A hörgőnyálkahártyákon növekvő gombák sporulációs formát is ölthetnek, és ez a vérképben is kimutatható. A gombás fertőzések antigénjei – mind exogén mind pedig endogén – amelyek felismerhetők a vérképben – érzékennyé teszik a szervezetet, és elsőként a tüdőben okoznak immunológiai reakciókat.

Az endogén gombakórokozók a valamilyen alapbetegséggel küszködő páciens esetében allergiás eredetű fertőzéseket váltanak ki, s a gombák végzetes szerepet játszanak például az exogén bronchiális asztma vagy a szénanátha kifejlődésében. A gombák hatására a tüdőben aktivizálódhatnak az esetleg meglévő kavernák, a rossz immunállapotú betegnél pedig tüdőgyulladás léphet fel. A száraz, véres köhögés, a növekvő láz és a súlyos fogyás a tüdőgyulladás látványos jelei, és ez a betegség halálos is lehet. Gemeinhardt és társai, de más szerzők kutatásai szerint is az immunrendszert gyengítik a rákellenes kemoterápia, a cortikosteroid terápia, az antibiotikumok, a diabetesz mellitus és a veleszületett immunzavarok is.

A gombák az egészséges ember szervezetében alig fordulnak elő. Bár a laboratóriumi vizsgálatok azt mutatják, hogy egyre gyakoribbak a látszólag tünetmentes egyéneknél. Az Ascomycoták esetében mindenekelőtt a tüdő és az agy fertőződhet, de ez igen ritka, és csak a meggyengült védekezőrendszerű betegeknél figyelhető meg. Ilyenkor általában érintett a középfül, a szem kötőhártyája, és az ízületek is. A gyógyulást hozó szerek kiválasztását az orvos számára a vérben kimutatható kórokozók könnyítik meg.

A gombák hulladékeltakarítók

A gombáknak az a feladatuk, hogy a megfelelő helyekre beágyazódjanak, a széteső, elhalt szerves anyagot szétbontsák, és porrá változtassák. Környezetünkben számtalan gombafaj tevékenykedik, gondoskodik a tisztaságról. A hulladékot a gombák természetes módon távolítják el, egyszerre nevezhetők csatornatisztítóknak és sírásóknak. A gombák csak ott jelennek meg, ahol megfelelőek számukra az életkörülmények: a meleg, a nedvesség, a pH-viszonyok, a CO2-koncentráció.

A gomba önmagában nem okozója a betegségnek, mindenről a táptalaj tehet, amelyen a gomba megtelepszik. Ez teszi lehetővé a kórokozó gyors szaporodását. A szervezet csak akkor nem kínál fejlődési lehetőséget a gombák számára, ha tökéletesen egészséges. Meggyengült egészségünket akkor védhetjük meg a gombák támadásától, ha nem alakítunk ki szervezetünkben a gombák szaporodásához szükséges körülményeket. Ennek módja, ha megfelelően táplálkozunk, ha távol tartjuk magunkat a megbetegítő káros szenvedélyektől, és nem tagadjuk meg szervezetünktől a megfelelő mennyiségű alvást.

A gombaspórák szóródása

A „felvilágosult” emberek manapság általában még bőséges vacsorát fogyasztanak este nyolc óra után, pedig ez megzavarja a táplálékfelvétel (12.00-20.00) – tápanyag-hasznosítás (20.00-4.00) – kiválasztás egyensúlyát. A szervezet méregtelenítő és kiválasztó szerveire túlzott megterhelés jut, terhelhetőségük végső határáig igénybe vesszük őket. A tápláléknak a gyomor-bélrendszerben töltött ideje határtalanul meghosszabbodik, így a gombaspóráknak elég idejük marad arra, hogy ezen a táptalajon kifejlődjenek, és megkezdjék romboló munkájukat.

A gombák kontrollálatlan növekedése gigantikus formákat ölthet, és a folyamat patogén volta elsőként a vértesteket érinti. A penészgombák erős toxinképző kórokozók, behatolhatnak a belső szervekbe és szervrendszerekbe, s ez veszélyes következményekkel jár. A vér viszkozitását megnövelik, és – mivel önmaguk is olajtermelők – a vérbe olajcseppeket eresztenek ki. Ezek jól felismerhetők a vérszérumban. A szóban forgó olajcseppecskék a vérszérummal olyan emulgeátumot képeznek, amelyben megjelennek a csíraaktív spórák. Így a spórák szétszóródnak az egész emberi szervezetben. Ezek a belső eredetű gombafertőzések éppolyan veszélyesek lehetnek, mint a kívülről bejutott, külső eredetű gombásodások.

Egy új módszer lehetővé teszi a vérben a belső és külső eredetű gombásodások felismerését. Ez megkönnyíti az orvos munkáját. Ugyanakkor azt a felismerést is alátámasztja a laboratóriumi megfigyelés, hogy számos gyulladásos megbetegedés rövid időn belül megfékezhető antibiotikumok, kéreghormonok vagy szulfonamidok adagolásával, ám mindezek a gyógyszerek nemhogy nem psztítják el a gombákat, hanem inkább gyorsabb növekedésre ösztönzik őket. Éppen ezért a megbetegedés kiújulása gyakran éppen a gyógyszerezés következménye. Ezért tehát károsnak minősíthető minden olyan terápia, amely nincsen tekintettel a vérben található gombákra.

A vérgomba-analízis jelentősége igen nagy, hiszen ez teszi lehetővé a megfelelő orvosság kiválasztását. Ilyenkor a dominánsan fellépő gombatörzset isopatikus gombaölőkkel fékezik meg, az apatogén (nem kórokozó) őscsírákat használva fel gyógyszerül. Ha ezt a módszert beépítik a terápiába, az eljárás valóságos csodákat eredményezhet. Ez a fajta méregmentes és veszélytelen eljárás az őscsírával, a chondrititinnel úgy avatkozik bele a biológiai és immunológiai folyamatokba, hogy – szemben az intenzív gyógyszerezéssel – nem zavarja meg azok egyensúlyát.

Az immunrendszer meggyengítése – szervátültetések, nehéz műtétek, daganatos betegségek kezelése esetén – optimális körülményeket biztosít a gombás fertőzésekhez. Egyfelől az intenzív gyógyszerezés életmentő, másfelől fenyeget a veszélye annak, hogy éppen emiatt a pácienst elveszíthetjük egy másodlagos betegségben. Az idővel „mankóként” alkalmazható isopatikus, antimykotikus (gombaölő) terápia azzal biztat, hogy segítségével sikeresen gyógyíthatók ezek a „mellékbetegségek”.

A Mucor, az Aspergillus és a Candida gombafajták minden szervet és szervrendszert képesek megtámadni. Az exogén gombafertőzés gyulladásokban, duzzanatokban, kivörösödésekben, fájdalmakban és a nyálkahártyán tapasztalható apró bevérzésekben jut kifejezésre. Ezek a folyamatok azonban az eddig lappangó endogén gombák szaporodását idézik elő, növekedésre ösztönzik őket. Ez a folyamat pedig oda vezet, hogy a véráramban a gombacsírák az egész szervezetbe eljutnak, és egy sor tünetet kiváltanak. A gombafertőzések hordozói a leukociták, amelyekről már évek óta közismert, hogy immungyengeség esetén különösen nagyarányú növekedést mutat karyonjuk.

A szervezetben az ártalmatlan csírákon kívül mindig jelen vannak vírusok, baktériumok, gombaspórák is, amelyek a légkörből a nyálkahártyákon és a tüdőn keresztül, a környezetből pedig a táplálékon keresztül jutnak a szervezetbe, bár jelenlétüknek nem feltétlenül lesz patologikus következménye. Ugyanakkor továbbfejlődésük meghatározza egy-egy betegség lefolyásának milyenségét.

A gombaspórák a fehérvérsejteket is megfertőzik

A kérdés csak az, hogy a gombák vajon kórokozók-e? Ha spórájuk egy legyengült ember nyálkahártyájára jut, az egyébként semleges leokuciták (fehérvérsejtek) aktivizálódnak, és felfalják a spórákat, de nem semmisítik meg őket, hanem bennük a spórák növekedni kezdenek. Ezek a kórokozók nemritkán a szervekbe jutnak el a vérárammal, és e folyamat során maguk a véredények is megsérülhetnek vagy gombarögökkel záródhatnak el. A leukociták protoplazmájukban optimális feltételeket biztosítanak a gombák kifejlődéséhez.

Mindeddig ismeretlen volt az a tény, hogy a mykoparaziták a számukra kedvezőtlen körülmények között elveszítik növekedési aktivitásukat, és átalakulnak pszeudokristályos állapotúvá. A véráram ilyen kristályos formában hordozza őket, és ha megfelelő táptalajra lelnek, azonnal fejlődni kezdenek. A növekedést serkentő faktorok mellett a gomba tulajdonságaitól is függ, hogy bizonyos körülmények között képes-a kórokozóvá válni.

Ez az oka annak, miért tér vissza-vissza a gombás fertőzés okozta betegség: a gyógyszer a tüneteket megszünteti, de nem távolítja el magát a kórokozót.

A belső eredetű gombák sokféle kórképet okoznak: szív- és érrendszeri elváltozásokat, infarktust, bőrbetegségeket, ekcémát stb. Az Aspergillaciák légzőszervi tüneteket, tüdőfertőzéseket, bőrbajokat, elefantiázist váltanak ki többek között, míg a Candida gombák érrendszeri bajokat, mikrovérzéseket, duzzanatokat, gyulladásokat, vénás vérzéseket, bőrbetegségeket, bélpanaszokat, nyálkahártyagyulladást, vizeletkiválasztási gondokat, hüvelyfertőzéseket, folyásokat stb. okozhatnak. Ma már tudjuk, hogy a méregtermelő gombák jelentőségét nem lehet elhanyagolni, mivel szervspecifikus toxinokat termelnek. Ugyanakkor e gombafajok véranalízis segítségével felismerhetők.

(Készült a Raum und Zeit cikke alapján)