Kedves Olvasóim, Pácienseim, Barátaim és Ismerőseim!

Az idő megállíthatatlanul száguld, és ismét eltelt 1 esztendő.

Vannak, akiknek 2016 sok jót, másoknak nehéz heteket és hónapokat hozott: sok hozzám fordulónak gyógyulást, jelentős javulást, másoknak sajnos kevesebb eredményt nyújtott a megkezdett kezelés. Olykor pedig legnagyobb igyekezetem ellenére sem tudtam eleget segíteni. Az utóbbi esetben mindig sajnálom, hogy vagy az én tudásom nem elegendő, vagy az orvoslás nem tart még ott, hogy a remélteknek megfelelően regenerálni tudjam a szervezetet.

Megígérem, a jövő évben is igyekszem bővíteni tudásomat, és remélem, hogy egyre többet tudok majd azokért is tenni, akikkel idén még kevésbé boldogultam.

Nagyon köszönöm minden hozzám forduló megtisztelő bizalmát, és a nagy türelmet és kitartást igénylő közös munkát. 

Az ünnepi és téli időszakra 2 cikkemet ajánlom: az egyikben a nehezebb karácsonyi ételek hatására is kialakult hasi panaszok gyors enyhítéséhez találhatnak ötleteket, a másikban pedig az immunrendszer erősítéséről olvashatnak mindazok, akik már betegek, vagy csak el szeretnék kerülni a hosszas vírusfertőzést:

  1. Emésztési problémák kezelése – SZELÍD MÓDSZEREKKEL
  2. INFLUENZA-MEGELŐZÉS ÉS IMMUNERŐSÍTÉS

Szeretetben, örömben és békében telő ünnepeket, jó pihenést,

az újévre pedig kiváló egészséget, és örömteli teljes életet kívánok mindenkinek, üdvözlettel: 

Dr. Balaicza Erika

ajandek

A 2008. évi XLVIII. törvény. (a gazdasági reklámtevékenység alapvető feltételeiről és egyes korlátairól, röviden Grt.) az Országgyűlés 2008. június 9-i ülésnapján elfogadott törvény, mely 6. paragrafusa alapján kéretlen elektronikus, üzletszerzést célzó reklámüzenet (azaz spam) csak természetes személynek nem küldhető előzetes beleegyezés nélkül. 2001. évi CVIII. törvény az elektronikus kereskedelmi szolgáltatások, valamint az információs társadalommal összefüggő szolgáltatások egyes kérdéseiről 2/A. § (3) alapján Önmagában nem minősül elektronikus hirdetésnek (a) vállalkozás, egyéb szervezet vagy személy tevékenységéhez közvetlen hozzáférést lehetővé tevő információ közlése, különösen a domain név vagy az elektronikus levelezési cím (b) vállalkozás, szervezet vagy személy árujára, szolgáltatására vagy arculatára vonatkozó, a vállalkozástól, szervezettől vagy személytől független közlés, különösen abban az esetben, ha a közlés anyagi ellenszolgáltatás nélkül történik. net.jogtar.hu/jr/gen/hjegy_doc.cgi?docid=A0100108.TV

dr. Balaicza Erika
Belgyógyász főorvos
Biológiai daganatkezelés, vitamininfúziók,
immunerősítés, allergiák és intoleranciák,
Lyme-kór, emésztési zavarok… kezelése
Tel: 06/20-588-28-10
Tel: 06/70-422-44-39
Online bejelentkezéshez kattintson ide
www.balaicza.hu
dr.balaicza@gmail.com
Kövesse írásaimat a Facebookon is!