Lyme-Borrelosisban (LB, Lyme-Kór) egyidejűleg többféle kórokozó is fennállhat, melyek egy része nagyjából hasonló tüneteket vált ki, de más panaszokat is előidéznek, így a kórképet nagyfokban rontják, tarkítják, és szinte felismerhetetlenné teszik. Ezeket a fertőzéseket hívja az orvosi szakmai nyelv co-infekcióknak. Ezek a társfertőzések a Borreliához hasonlóan akár egyidejűleg bejuthatnak a kullancscsípéssel (vagy más vérszívó állat csípésével) – de akár külön is. Legfontosabb ilyen co-infekciókat okozó kórokozók:

  1. Chlamydia pneumoniae
  2. Chlamydia trachomatis
  3. Mycoplasma pneumoniae
  4. Ehrlichia, anaplasma
  5. Yersinia enterocolica
  6. Bartonella (macskakarmolási betegség)
  7. Babesia
  8. EBV (Epstein-Bar vírus, mononucleosis, Pfeiffer-féle mirigyláz)
  9. CMV (Cytomegalia vírus)
  10. Coxakie vírus (Q-láz)
  11. Parvovírus B19
  12. Rickettsia (Sziklás-hegységi foltos láz)
  13. Tularaemia

Lyme-Kór társfertőzései

Míg egyesek Európában ritkábban (Ehrlichia, Babesia) fordulnak elő, mások nagyon sok – kullancs által soha meg nem csípetett – embert érintenek (Mycoplasma, Chlamydia, Yersinia, Bartonella), és a LB-hoz hasonló tüneteket idézhetnek önmagukban is elő. Ezért a Borreliától gyakran igen nehéz az elkülönítésük. Éppen emiatt nem ritka, hogy a krónikus Lyme-kór tüzetesebb kivizsgálásakor derül csak ki, hogy valami más is van még, és nemcsak a Borrelia a kárt okozó mikroorganizmus. NEM MINDIG A BORRELIA A FŐ KÓROKOZÓ! Nem ritka az sem, hogy nem a Borrelia a tünetekért felelős fő kórokozó, hanem valamelyik másik társfertőző, és a Borrelia csak mint immungyengítő faktor „ténykedik” a háttérben. FIGYELEM! A Co-infekciók nagyfokban módosítják az immunrendszer működését, ezért elhúzódóbbá, szövődményesebbé és a terápiára rosszul reagálóvá, akár rezisztensebbé tehetik a betegséget. Példának okért a Chlamydia trachomatis okozta krónikus gyulladás vezető tünete az ízületi gyulladás és a kismedencei gyulladások, a Chlamydia pneumoniae az ízületeken kívül leginkább a szív-és érrendszert és az idegrendszert károsíthatja. Ha kombináltan fordulnak elő, akkor a tünetek még kifejezettebbek és drasztikusabbak lehetnek. VIZSGÁLATUKHOZ RENDELKEZÉSRE ÁLLÓ MÓDSZEREK

  1. Sajnos az immunglobulinok meghatározása nem ad 100%-ig biztos támpontot egyetlen kórokozó okozta fertőzés kimutatásában vagy annak kizárásában.
  • Ennek egyik oka, hogy az immunsejtek nem tudnak mindig ellenanyagokat termelni – pl. ha savas biofilmekben vagy rossz keringésű kötőszöveti, ill. ínrészekben illetve a sejtekben bújnak meg a kórokozók.
  • Az immunglobulinokkal az is probléma még, hogy legalább 6-8 héttel a megfertőződés után lesznek egyértelműen magasak a mérhető értékek. Ekkorra pedig a betegség akut fázisán és a leghatékonyabb célirányos kezelhetőségen túljut a beteg.
  • További gond, hogy sokszor már csak az IgG-szint emelkedését látjuk, ami átvészelt fertőzésre utal, de nem mond semmit arról, hogy jelenleg nincs-e ezzel a kórokozóval aktuálisan is küzdelem. Egyre több kórokozóról – főleg vírusokról, de baktériumokról is – kiderült az utóbbi években, hogy képesek az akut fertőzést követően is ott maradni a szervezetben, és amikor az immunrendszer épp gyengélkedik, akkor hirtelen „feltámadnak” és újabb támadásba lendülnek. Ilyenkor nem okoznak már olyan heves reakciókat, mint kezdetben, de az érintettek levertnek, erőtlennek, kicsit lázasnak érzik magukat (inkább hőemelkedésük van!), hol itt, hol ott fáj valami, a teljesítő képességük nagyon lecsökken – pedig semmi különösebb és látványos oka nincs.
  1. Ezért ahol, és amikor csak lehet, érdemes megvizsgálni a sejtes immunvédelmet is. Az erre alkalmas vizsgálatot Elispot-vizsgálatnak hívják. Sajnos nem minden kórokozó esetén létezik még. Az Elispot tesztek azokat az immunsejteket nézik, melyek az adott kórokozóval találkoztak, és azzal szemben felvették már a csatát. Ezért elég hamar, a kórokozó szervezetbe jutását követő 2 héten belül képes már nagyon nagy biztonsággal kimutatni, ha egy beteg a vizsgált mikroorganizmussal megfertőződött és azzal még küzd. Ha a fertőzés lezajlott, és a kórokozót a szervezet sikeresen leküzdötte, akkor az Elispot-értékek is teljesen normalizálódnak. Így ez a teszt arra is alkalmas, hogy a terápia eredményességét tükrözze.
  2. CD3/CD57-érték: A CD3 és a CD57 természetes ölősejteket jelölnek, melyek komoly szerepet töltenek be a vírusokkal, baktériumokkal és gombákkal való küzdelemben. Ha ezek száma nagyon lecsökken, akkor az azt jelzi, hogy a szervezet immunrendszere valamivel nagyon küzd(ött), és az ellenálló erő nagyon megyengült. Amikor pl. egy Lyme-kórosnál az Elispot, az IgM, IgG és Westernblot értékek sem túl magasak, de a beteg a leleteihez képest nagyon beteg, komoly és sokféle tünettel küzd, ugyanakkor a CD3/CD57 érték nagyon rossz, akkor egyértelműen valamilyen társfertőzőt kell keresni, ami a panaszok fő okozója. Ha sikerült megtalálni a kórokozót és célzott kezeléssel illetve kombinált immunerősítő kúrával sikerült a betegséget megállítani, rendezni, akkor a CD3/CD57 aránya is ismét a normális tartományba kerül – jelezve, hogy a kezelés eredményes volt.
  3. Western Blot vizsgálat (WB): A kórokozón található (pl. Borrelia) antigéneket szétválasztják, majd egy géllemezre felviszik. Ezen különféle immunfehérjék (VlsE,DbpA…) találhatók, melyekkel az antigénekkel reakcióba lépnek. A reakció után egy jellegzetes mintázatot kapnak, amelyből a fertőzés részleteire és esetleg savópár vizsgálata esetén a betegség lefolyására tudnak következtetni. Érzékenysége nem jobb, mint az ELISA módszernek (IgM és IgG), de valamivel specifikusabb. A súlyozott pontok számszerű értékei azt mutatják, hogy mely specifikus, a fertőzés szempontjából meghatározó fehérjék ellen képződött ellenanyag. Ezért a lefolyásbeli szoros nyomon követésre nem alkalmas. Neuroborreliosis (idegrendszert érintő Lyme-kór) esetén javasolt a vérsavó és a liquor (gerincvelői folyadék) együttes wb vizsgálata, mert a gerincvelői ellenanyagképzés hamarabb kideríthető általa. Tehát ha negatív (ill. alacsony pontszámú) a szérumbeli és magas pontszámú a liquor eredmény, akkor az neuroborreliosist jelent.
  4. PCR-vizsgálatok: nagyon specifikusak (vagyis garantáltan a vizsgált kórokozóra utalnak, ha magasak az értékek), ám több kórokozónál nem elég érzékenyek (pl. a vérbe ritkán vagy kis számban bekerülő Borreliánál sem!) – kb. 30%-os a megbízhatóság! Ha ugyanis a mikroorganizmus savas filmekben, rosszabb vérkeringésű helyeken bújik meg, akkor nagyon nehéz jól kimutatni. Így ha ez az eredmény negatív, nem zárja ki a vizsgálat kórokozó jelenlétét.
  5. Lumbálpunkció: csak nagyon indokolt esetben végezhető – fájdalmas beavatkozás. Ez sem tud sajnos 100%-os biztonsággal eredményt adni. Borrelia-ellenanyagok legfeljebb Lyme-meningitisben (agyhártyagyulladás) mutathatók ki, ám krónikus Borreliosisban sajnos legfeljebb az esetek 13-15%-ában volt a liquorban (gerincvelői folyadék) ellenanyag kimutatható. Ezért csak nagyon komoly, mással nem igazolható fertőzések eldifferenciálásakor, illetve egyéb kórokozók kizárása céljából van értelme a lumbálásnak. Ha nagyon magas a liquor fehérjetartalma, és sok benne a monocyta (egyik fehérvérsejtfajta), akkor általában nagyobb dózisú kezelésre van szükség.
  6. Egyéb laborvizsgálatok: Kevert fertőzések gyanúja esetén a következő vizsgálatokra lehet még szükség:
    1. garat-, köpet-, vizelet-és székletleoltás
    2. melléküreg röntgenfelvétel, panoráma RTG a fogakról
    3. mellkas röntgenfelvétel
    4. ízületi RTG-felvétel – ha az ízületek is gyulladtak
    5. STD-szűrés (szexuális úton terjedő kórokozók vizsgálata)
    6. szerológiai vizsgálatok: EBV, CMV, Coxakie, Rickettsia, Yersinia, Chalmydia (trachomatis és pneumoniae), Babesia, Bartonella… – ha ezek közül bármelyik pozitív, akkor okvetlen Elispot vizsgálat is javasolt annak eldöntésére, hogy mennyire aktív jelenleg a kórokozó (sajnos ez nem mindegyik kórokozóra létezik még!). Lehetőség szerint az IgM, IgG és IgA-értékeket is érdemes megnézetni.

Lyme-Kór terápiás módszerei

Legtöbbször ezen vizsgálatok elvégzése során fény derül a kórokozókra. Ha mégsem, akkor igen fontos alapszabály, hogy nem a leleteket (melyek mint látjuk, kevésbé szerencsés helyzetben akár álnegatívak is lehetnek!), hanem a beteget és annak panaszait kell kezelni. KEVÉSSÉ KIFORROTT A TÁRSFERTŐZÉSEK  GYÓGYSZERES KEZELÉSE Mivel a társfertőzéseket csak a 90-es években kezdték felismerni, ezért egyelőre még most sem áll elegendő kutatási eredmény rendelkezésre ezek szervezetre gyakorolt hatásáról, a kezelési módszerekre pedig még kevesebb a szakmai ajánlás… A 3. generációs cephalosporinokat (pl. Ceftriaxon=Rocephin) és a 4. generációs cephalosporinokat (Carbapenem) leginkább a Lyme-kór kezelésére javasolják, a tetracyclineket (Doxycyclin pl.), macrolideket (pl. Sumamed) pedig a többi társfertőző terápiájára javasolja a szakirodalom, a chinolonok (pl. Ciprofloxacin) alternatívaként jöhetnek a kezelés során szóba – főleg, ha az 1. terápiás ciklus nem volt elegendő. A Bartonellával vagy Chlamydiák egyikével szövődött Lyme-kórnál az alapszert Rifampicinnel szokás kombinálni, Campylobacter fertőzésre pedig Erytromycin lehet a megfelelő szer. Természetesen mindig az orvos dönt a beteg tüneteit és leleteit együttesen figyelembe véve. Nagyon fontos, hogy a sejtekbe bebújt (intracelluláris) illetve az agyba is bejutott kórokozók esetén olyan szert kapjon a beteg, ami oda is képes hatni. TERMÉSZETES MEGOLDÁSI LEHETŐSÉGEK Amivel biztosan semmikor semmit sem ronthatunk – még akkor sem, ha nem sikerült egyértelműen igazolni a kórokozók jelenlétét, csak a klinikai tünetek utalnak zavarra –, ha az immunrendszert többféle módon támogatjuk. Az alábbiakban csak tömör felsorolásban szeretném összefoglalni a teljesség igénye nélkül a legfontosabb szóba jövő terápiás módszereket:

  1. Macskakarom (Uncaria, Cats claw)
  2. Egynyári ürüm (Artemisia annua)
  3. Takács mácsonya (Dipsacus)
  4. Kasvirág (Echinacea)
  5. Tömjén (Boswellia serrata)
  6. Kurkumin (Kurkuma festéke)
  7. Enzimek
  8. Omega-3
  9. Megadózisú vitaminok, ásványok: Q1-, Q10-, C-, B-, E, béta-karotin, szelén, cink, vas, magnézium, kalcium…
  10. Lecitin
  11. Aminosavak
  12. Fokhagyma, torma, mustár…
  13. Probiotikumok – nagy adagban – főleg, ha antibiotikus kezelés is zajlik!
  14. Sajátvér-terápia
  15. Salaktalanítás és lúgosítás
  16. Nyiroktisztítás, nyirokmasszázs
  17. Relaxáció, autogén tréning…
  18. Zapper-kezelés…

A felsorolt kezelésekből természetesen leghelyesebb, ha a tüneteknek és az aktuális állapotnak megfelelően orvos állítja össze, hogy ki, mikor, mit és milyen adagban illetve meddig fogyasszon, használjon.

dr. Balaicza Erika
Belgyógyász főorvos
Biológiai daganatkezelés, vitamininfúziók,
immunerősítés, allergiák és intoleranciák,
Lyme-kór, emésztési zavarok… kezelése
Tel: 06/20-588-28-10
Tel: 06/70-422-44-39
Online bejelentkezéshez kattintson ide
www.balaicza.hu
dr.balaicza@gmail.com
Kövesse írásaimat a Facebookon is!